..::Minden ami foci és F1!!! Leó portálja::..
 
 

Friss hírek

 

 

 

 

 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2006-02-24
 
 
 
¤F1-es hírek¤
¤F1-es hírek¤ : Lewis Hamilton sikerét hozta a kaotikusra sikerült verseny

Lewis Hamilton sikerét hozta a kaotikusra sikerült verseny

NS  2008.07.06. 21:48

Nem akármilyen izgalmakra számíthattunk a 60. silverstone-i Formula–1-es versenyen, mivel vasárnap délelőttől kezdve a pálya környékén esett az eső, mindez tehát azt jelentette, hogy a pilótáknak egymás mellett a körülményekkel – vizes pálya, erős szél – is meg kellett küzdeniük. Nem mindenkinek sikerült, Lewis Hamilton azonban elemében volt, simán nyert.

Hamilton (balra) remekül megélt az esőben
Fotó: MTI/EPA/CARMEN JASPERSEN
Hamilton (balra) remekül megélt az esőben

A pályafutása során először első helyről induló finn Heikki Kovalainen, és első elsősoros rajthelyét megszerző ausztrál Mark Webber vághatott neki az első két helyről a 60 körös versenynek, de a negyedik helyről startoló Lewis Hamilton a hazai közönség nagy örömére még jobban kapta el a zöld lámpát.

A brit azonban néhány körig még csapattársa, Kovalainen mögött autózott a második helyen, miközben Webber az első kör felénél rükvercbe kapcsolt úgy kétszáznál. Az ausztrál megpördült, ahogy később a Ferraris Massa is, a harmadik helyen Kimi Räikkönen autózott.

Az első kör végének krónikájához tartozik még, hogy Vettel és Coulthard egy páros piruett után a kavicságyban pihentek meg – nem tartott sokáig a visszavonulását a héten bejelentő skót utolsó brit versenye.

Az ötödik körben aztán Hamilton nagy nehezen megelőzte csapattársát és élre állt, Kovalainen pedig néhány körrel később megpördült, így honfitársa, a Ferrarit vezető Räikkönen elment mellette és feljött másodiknak.

A második tíz körben elkezdett száradni a pálya, és a világbajnoki címvédő Räikkönen alig egy másodpercre megközelítette a versenyt vezető Hamiltont, de előzni nem tudott – a 20. körben aztán újra leszakadt az ég alja.

Az élről egymás mögött jött ki a két éllovas, és ezúttal elmaradt közöttük a montrealihoz hasonló buta baleset – már csak azért is, mert ezúttal Hamilton jött ki elsőnek a boxból, így nem tudott belerongyolni Räikkönenbe.

A boxban a finn autóját csak megtankolták, de nem kapott új gumit, szemben az angollal, így körönként öt-hét másodperceket kapott az angoltól. Így pedig Kovalainen hamar maga mögé utasította a szenvedő világbajnoki címvédőt, sőt az esőben valósággal megtáltosodó BMW-s Nick Heidfeld is megelőzte a Ferrarist.

A BMW németje nagyszerűen ráérzett arra, hogy is kell esőben autózni, kétszer is két autót előzött meg a célegyenesre fordító íven, és a finn duó megelőzésével már a második helyen találta magát a verseny felénél.

Miközben az élen a BMW-k villogtak, a mezőny végén a Ferrarik szenvedtek a már-már monszunszerű esőben: és egyre kaotikusabbá vált a helyzet: néhány másodperc alatt lecsúszott a pályáról Piquet – ki is állt a versenyből – Kubica kétszer is, Hamilton, és Massa is. A köridők ekkor majdnem két perc körül jártak, az edzésen Kovalainen 1:21.903-at repesztett…

Húsz körrel a vége előtt aztán minden előjel nélkül kisütött a nap, és ennek az első áldozata a harmadik helyen haladó Robert Kubica volt, aki a sóderágyban fejezte be a futamot, miközben Glock és Rosberg egyeztettek utóbbi orrkúpjának cseréjéről.

A hajrára fordulva aztán Rubens Barrichello vette kezébe az események mozgatását, miután a körülményeket remekül kihasználva extrém esőgumikat használva feljött a második helyre, igaz, ehhez az is kellett, hogy az előtte haladó Heidfeld alatt a BMW megunta az autóversenyt.

A brazil veterán egykori Ferraris csapatfőnöke, Ross Brawn utasításait követte a Hondában ülve és a gumibotrányról emlékezetes 2005-ös amerikai futam után újra dobogóra állhatott.

Az utolsó körökben a mezőny két világbajnoka vívott egymással késhegyre menő csatát: Kimi Räikkönen és Fernando Alonso a negyedik helyért küzdött, ám a spanyol autója nem bírta a strapát – végül még Kovalainen is megelőzte őt.

Az első helyen a verseny nagy részében könnyen, gyakorlatilag ellenfelek nélkül autózó Lewis Hamilton futott be, ezzel nyolc év után nyerte meg újra brit pilóta a Brit Grand Prix-t, a második helyen a BMW-s Nick Heidfeld ért célba, harmadikként pedig a brazil Barrichello találkozott a kockás zászlóval. A világbajnoki cím védője, Kimi Räikkönen a Ferrarijával a 4. helyen zárt, csapattársa a hatszor megpördülő Massa két kör hátrányban utolsó helyen futott be.

A világbajnoki pontverseny állása igencsak kiegyenlített a futam után, hiszen a Silverstone-ban nyerő Hamiltonnak ugyanúgy 48 pontja van, mint Massának és Räikkönennek, ráadásul a két BMW is a közelben van, hiszen Kubicának 46 egysége, csapattársának Heidfeldnek 36 egysége van. Kilenc futammal a szezon zárása előtt még öt pilótának van valós és gyakorlati esélyes a vb-cím megszerezésére.

A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Hamilton McLaren-Mercedes 1h39:09.440
2. Heidfeld BMW Sauber + 1:08.500
3. Barrichello Honda + 1:22.200
4. Raikkönen Ferrari + 1 kör
5. Kovalainen McLaren-Mercedes + 1 kör
6. Alonso Renault + 1 kör
7. Trulli Toyota + 1 kör
8. Nakadzsima Williams-Toyota + 1 kör
9. Rosberg Williams-Toyota + 1 kör
10. Webber Red Bull-Renault + 1 kör
11. Bourdais Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
12. Glock Toyota + 1 kör
13. Massa Ferrari + 2 kör

NEM ÉRTEK CÉLBA

Kubica BMW Sauber 40. kör
Button Honda 39. kör
Piquet Renault 36. kör
Fisichella Force India-Ferrari 17. kör
Sutil Force India-Ferrari 11. kör
Vettel Toro Rosso-Ferrari 1. kör
Coulthard Red Bull-Renault 1. kör

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA A 9. FUTAM UTÁN (MÉG 9 VAN HÁTRA)

PILÓTÁK
1. Lewis Hamilton 48 pont
2. Felipe Massa 48
3. Kimi Räikkönen 48
4. Robert Kubica 46
5. Nick Heidfeld 36
6. Heikki Kovalainen 24
7. Jarno Trulli 20
8. Mark Webber 18
9. Fernando Alonso 13
10. Rubens Barrichello 11
11. Nico Rosberg 8
12. Nakadzsima Kazuki 8
13. David Coulthard 6
14. Timo Glock 5
15. Sebastian Vettel 5
16. Jenson Button 3
17. Sebastien Bourdais 2
18. Nelson Piquet Jr. 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 96
2. BMW-Sauber 82
3. McLaren-Mercedes 72
4. Toyota 25
5. Red Bull 24
6. Williams 16
7. Renault 15
8. Honda 14
9. Toro Rosso 7

 

 
 

 
 
 
Lezárt szavazások
 
 

 

 
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!