..::Minden ami foci és F1!!! Leó portálja::..
 
 

Friss hírek

 

 

 

 

 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2006-02-24
 
 
 
¤Bajnokok Ligája 2007-2008¤
¤Bajnokok Ligája 2007-2008¤ : NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

NS  2008.04.02. 22:59

1959-ben szerepelt utoljára a legrangosabb európai klubsorozat negyeddöntőjében a Schalke 04, és a királykékeknek most lehetőségük volt az első lépést megtenni az elődöntő felé – Henry és Krkic azonban ezt másképp gondolták, így a Barcelona idegenben szerzett előnnyel várhatja a visszavágót. Francesco Totti hiányát nem tudta megfelelően pótolni a Roma. Cristiano Ronaldo megszerezte idénybeli 36. gólját, a második félidőben Rooney használta ki a szerencsétlenkedő római védelmet, így karnyújtásnyi távolságra csak a Bajnokok Ligája elődöntőjétől a Manchester United. Nem bírt egymással a két angol sztárcsapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az Arsenal a Liverpoolt fogadta, Emmanuel Adebayor és Dirk Kuyt góljaival pedig 1-1-es eredményt játszott egymással a két csapat. A holland csatár a 66. percben lerántotta Hlebet a tizenhatoson belül, a játékvezető sípja azonban – tévesen – néma maradt. Tovább folytatta remek hazai BL-szereplését a Fenerbahce, amely csoportellenfelei és a Sevilla nyolcaddöntőbeli legyőzése után a Chelsea-t is megverte Isztambulban. Az először öngólt vétő brazil Deivid a 81. percben már saját csapata számára szerezte meg a győztes gólt, egy bődületes távoli bombával. A visszavágót a Fener várja 2–1-es előnnyel.

SCHALKE 04 – FC BARCELONA 0–1 (0–1)

A fantasztikus hangulatú AufSchalkéban mindkét csapat rendkívül óvatosan kezdett, és az „édes semmittevés” nyolc percig tartott: ekkor Iniesta ugrott ki, de a bátran elévetődő Neuer szépen mentett.

Négy perc múlva már nem volt esélye a német kapusnak: egy parádés Iniesta ütempasszal Henry tört be a tizenhatos bal oldalánál, jobb belsővel kapura lőtt, Neuer pedig csak a francia csatár elé tudta tolni a labdát. A támadó keresztbe passzolta a kipattanót, a díszkíséret nélkül érkező Bojan Krkic pedig az üres kapuba emelt, 0–1!

A Schalke addig sem volt túl aktív, de a gól végképp megfogta, nem csoda, ha az ötlettelenül támadó németek igazi ziccert nem tudtak kialakítani. Kisebb kavarodások rögzített szituációk után alakultak ki, de a legveszélyesebb lehetőség a Barca előtt adódott: egy gyors kontra után Bordon hatalmas bravúrral mentett, de kis híján saját kapujába lőtt.

A második félidőt élénkebben kezdte a hazai gárda, és ezt egy-egy gyors egymásutánban eleresztett Altintop- majd Pander-lövés jelezte.

A kezdeti lendület azonban hamar visszaesett, és folytatódott az első félidőre jellemző, meglehetősen lassú játszadozás. Mirko Slomka csapata a 70. percben ébredt a szunyókálásból: előbb Asamoah pöccintése ment el a jobb alsó mellett, majd az egyedül kilépő Halil Altintop gurított a változatosság kedvéért a bal alsó mellé.

Pander szabadrúgása és Larsen fejese jelezte, hogy a hazaiak mindent megtesznek az egyenlítésért, de Valdésnek nem kellett védenie, így maradt az egygólos Barca-vezetés. Mivel a gelsenkircheniek az utolsó tíz percben már képtelenek voltak újítani, a kényelmesen focizgató Barca megnyerte a mérkőzést, és egy gyenge találkozó után tökéletes eredménnyel távozhatott az AufSchalkéból.

AS ROMA–MAN. UNITED 0–2 (0–1)

Luciano Spalletti mester csapatából a hétvégén megsérült Francesco Totti volt a legnagyobb hiányzó, a vendégeknél ezzel szemben „csak” Ryan Giggs és Carlos Tévez maradt ki a kezdőből, ráadásul a kispadon azért helyet foglaltak.

A Roma kezdte valamivel aktívabban a mérkőzést, igaz, ez helyzetekben nem, csak labdabirtoklásban mutatkozott meg. Nemzetközi kupameccshez képest merőben szokatlannak mondható, hogy az első valamire való kapura lövésig a 16. percig kellett várni.

Unatkozni persze addig sem kellett a játék változatos volt, csak éppen a középpályán folyt sok pontatlan átadással. A Roma hiába igyekezett a vendégek mögé kerülni, akiknek a játékán érződött, Sir Alex Ferguson elsősorban a biztonságra helyezte a hangsúlyt. Ezen a téren azonban komoly hátrányba került a United, amikor fél óra után Vidics megsérült, és kivált az addig biztos lábakon álló védelemből.

A már-már unalomba hajló első félidő aztán igencsak élénk játékkal zárult, amikor Cristiano Ronaldo pazar fejessel megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ilyen a futball: az első 45 percből 38-at a hazaiak játszottak fölényben, mégis a United mehetett előnnyel a szünetre.

Luciano Spalletti a szünetben alapos fejmosást tarthatott a római öltözőben, mert a második félidőre egy teljesen másik római csapat érkezett. Manciniék minden támadása gólveszélyt hordozott magában, az első félidőben szinte munka nélkül tengődő Van der Sarnak 10 perc alatt több bravúrt is be kellett mutatnia.

Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban is igazolódott a labdarúgás alaptörvénye. A United a második valamire való akciójából megszerezte a második gólját – igaz, a római védelem szerencsétlenkedése nélkül Rooney aligha talált volna be Doni kapujába.

Ezzel a mérkőzés gyakorlatilag eldőlt, a hazaiak feladták a mérkőzést, az angolok viszont könnyen további gólokat is lőhettek volna.

A Totti nélkül szárnyaszegetten erőlködő Roma hiába szegezte a Manchestert saját tizenhatosa elé bő 60 percen keresztül a vendégek tulajdonképpen simán nyerték meg a mérkőzést, és tettek nagy lépést az elődöntő felé.

Végleges döntés egy hét múlva az Old Traffordon.

ARSENAL–LIVERPOOL 1–1 (1–1)

A meglehetősen eseménytelen, uram bocsáss unalmas első negyedóra után az Arsenal vette magához a kezdeményezést. A félidő derekához érve Robin van Persie két lehetőségét jegyezhettük föl. A holland csatár előbb remek, ám egyben eredménytelen mozdulatát követően a kapu fölé, míg egy perccel később Pepe Reina védésének köszönhetően a bal kapufa mellé ment a labda.

Az Arsenal nyomása, még ha csak rövid ideig tartott is, eredményes volt. Egy jobb oldali szögletet követően az egész vendégvédelem megfeledkezett Emmanuel Adebayorról (Reina ráadásul a gólvonalra fagyott), aki hat méterről remek mozdulattal fejelt a kapuba. (1-0)

Nem örülhetett azonban sokáig a vezetésnek a hétvégén a Bolton ellen mínusz kettőről meccset nyerő londoni csapat, három perccel később ugyanis egyenlített a Pool.

A gólban elévülhetetlen érdemei voltak a „vörösök” csapatkapitányának, Steven Gerrardnak, aki miután két londoni védőt kicselezett középre adott. Gael Clichy és Dirk Kuyt egyszerre ért a labdába, ami a hálóba vágódott.

Az ütésváltás után ismét kiegyenlítődött a játék. A látvány azonban a második félidőre maradt. A szünet után pedig a hazaiak tettek meg többet a győzelemért.

A második játékrész első felében igen látványos és lendületes játékot láthatott a stadionba kilátogató majd hatvanezer néző. A kapuk felváltva forogtak, amolyan közepesen nagy veszélyben.

Ezután ismét a hazaiak kerültek fölénybe, így a 66. percben a játékvezető is kellett ahhoz, hogy megmentse a Poolt a bekapott góltól. Hlebet rántotta vissza a büntetőterületen belül teljesen egyértelműen Kuyt, Pieter Vink sípja azonban néma maradt.

Nem sokkal később pedig a csereként beállt Bendtner volt rosszkor, rossz helyen. A dán csatár a gólvonalon ügyetlenkedett, Fabregas lövése után pedig elakadt benn a kapuba tartó labda.

Az utolsó tíz perc ismét ellaposodott. További találat már nem született, a döntés a visszavágóra maradt.

FENERBAHCE–CHELSEA 2–1 (0–1)

A jelenlegi szezonban eddig összes hazai BL-mérkőzését megnyerő Fenerbahce az évadban eddig még veretlen angol Chelsea-t fogadta a Sükrü Saracoglu Stadionban több mint 50 ezer néző, azaz teltház előtt a két csapat negyeddöntőjének első összecsapásán.

A törökök történetük során mindössze egyszer, az 1963–64-s évad során, az akkor még létező Kupagyőztesek Európa Kupájában jutottak el európai kupasorozatban a legjobb nyolc közé.

Az első percekben a szurkolók buzdításától támogatott hazaiak magabiztosan kezdték a mérkőzést, többet birtokolták a labdát a Chelsea-nél, de gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.

A kezdeti megilletődöttség után, megnyugodott a londoni együttes és egyre több támadást indított. Az angolok mindkét szélen próbáltak akciókat vezetni és a 13. percben ez ki is fizetődött számukra.

Egy bal oldali offenzívát követően Florent Malouda tört be a hazaiak tizenhatosán belülre, az alapvonal közeléből középre adott, és a Fener brazil csatára, Deivid az ötös sarkáról erősen a saját kapujának jobb oldalába vágta a labdát.

A gólt követően a Chelsea teljesen átvette a játék irányítását, egyre másra alakította ki az öngól miatt megzavarodott török játékosok közreműködése mellett a helyzeteit, s ha egy kicsit jobban koncentráltak volna már a félidő közepére több gólos előnyre tehettek volna szert.

A 30. perctől aztán feléledt a Fenerbahce és ismét magához ragadta a kezdeményezést. Fergeteges török rohamokról persze nem lehetett szó, mert az angol csapat kitűnően megszervezte védekezését. A hazaiak akartak, de sok volt a játékukban a pontatlanság, és az egy szem előretolt éküket, a szerb Mateja Kezsmant nem igazán tudták megjátszani. Zico együttesének akarása dicséretre méltó volt, de a minden idegszálukkal koncentráló vendégeket nem tudták zavarba hozni.

Sőt, a szünet előtt az egyik kontratámadás végén az óriási ziccerben kilépő Didier Drogba akár a megduplázhatta volna a Chelsea előnyét. Nem így történt, ezért a második félidőben arra lehetett számítani, hogy a Fenerbahce mindent egy lapra feltéve támad majd.

Ennek megfelelően is alakult a mérkőzés. A törökök a félidő első tíz percében kapujuk elé szögezték az angol együttest, de egy Kezsman-ollózáson kívül több veszélyes szituációt nem tudott kialakítani. A kékek továbbra is magabiztosan állták a sarat, majd ismét irányítani kezdték a játékot. A Chelsea támadásaiban több volt a veszély, s benne volt a lehetőség, hogy tovább növeljék előnyüket.

Ehelyett némileg váratlanul, a csereként beálló Kazim Kazim a leshatárról kilépve szép gólt lőtt a Chelsea kapujának közepébe, ismét háromesélyessé vált az összecsapás. Olyannyira, hogy az öngólt vétő brazil Deivid a 81. percben már saját csapata számára szerezte meg a vezetést, egy 30 méteres, ritkán látható bombagóllal.

Nem mindennapi izgalmak közepette fordított a Fener, amely ezzel továbbra is százszázalékos hazai pályán a jelenlegi BL-sorozatban, de a továbbjutásért nehéz pillanatokat kell még átélnie a jövő keddi, londoni visszavágón.

 

 
 

 
 
 
Lezárt szavazások
 
 

 

 
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!